II. Egyházközségi találkozó

2017. szeptember 9 -én tartották az egri Fájdalmas Anya, a felsőtárkányi, a felnémeti és a szarvaskői egyházközségek idei találkozójukat a felsőtárkányi tónál, amelynek megálmodója és szervezője az egyházközségek "pásztora" Pascal atya volt. A Fájdalmas Anya templomtól 9 órakor indult egy csapat gyerek és felnőtt biciklivel a hitoktatók vezetésével, de jöttek fiatalok és idősebbek gyalogosan, autóval és busszal is. 10 órára már sokan gyülekeztünk, és az egyházközségek tagjai közül többen is régi ismerősként, barátként köszöntötték egymást.

A találkozót közös ima, ének és plébánosunk gondolatai nyitották meg.

Ezt követően Kakuk Ferenc érseki titkár úr előadását hallgattuk meg a 2020 -ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről. 

Az előadás végére elkészült az igen ízletes, bográcsban főtt gulyás is, amelyet plébánosunk néhány lelkes kukta segítségével készített. A jóízűen elfogyasztott ebéd után lehetőség volt kötetlen beszélgetésre, egymás megismerésére. A gyerekek néhány szülő részvételével két csapatot alkotva foci meccset játszottak. 

A II. Egyházközségi találkozó nagyszerű alkalom volt arra, hogy egy napot jó hangulatban, a mindennapi gondokat hátrahagyva töltsünk el együtt, jó alkalom arra, hogy lelelkileg feltöltődjük, tekintetünket Isten felé fordítsuk, és erőt merítsünk a hétköznapi feladataink elvégzésére.

K.Emese