AZ EGRI FÁJDALMAS ANYA KEGYHELY TÖRTÉNETE 

 templom
 A templom látképe egy régi képeslapon

   Ritka helyen lehet a népviselet tarkább képét látni, mint az egri búcsún és vásáron, hol a kivarrott szűr, ködmönszabás, kontyviselés, kendő, kalap, pántlika, hajszín és arcjelleg sokban különböző. Eger völgyén vallon, francia, sváb, tót telepesek vannak, magában a városban török népség maradt jelentékeny számmal… Hasonló e vidék népe a gránithoz, melyben szintén több kőzet van elvegyülve, mégis szilárd alapot képez…”

   Miként a divat, öltözködés terén, éppen úgy a megszentelt élet intézményeinek, azaz a szerzeteseknek és kedves nővéreknek viszonylatában is sokszínűség jellemzi megyeszékhelyű városunkat, Egert. A XIV. század végétől klarisszák illetve ferencesek, ciszterciták és szerviták valamint minoriták, orsolyiták és az angolkisasszonyok nővérei, a legutóbbi időktől pedig Don Bosco leányai működnek az érseki városban.

   „Saxa loquuniur”- mondták gyakran eleink, amikor egy – egy régi hely történetével ismerkedtek meg behatóbban. Beszélnek a kövek… Ma is faggathatjuk őket. A napjainkban a Szaicz Leó és Servita utcák kereszteződésében található Fájdalmas Anya templomról és a szervita rendházról kérdezzük őket.

   Közel 7OO évet utazhatunk vissza az időben. Kandra Kabos történettudóssal és gróf Eszterházy Pállal minden leírás egybehangzóan állítja, hogy az 1200-as évek derekán, e templom helyén állt egy kis kápolna, benne a Bűnösök Menedéke” című kegykép. A Borsod megye északi részén található Boldvai Bencés apátság vezetőjének kifejezett utasítására, rabláncra verve hozták el ide, utolsó végakaratát teljesítve a feleséggyilkossággal vádolt és halálra ítélt Kéri Benedeket. Az elitélt váltig hangoztatta ártatlanságát, s ennek igazolására kérte a fogoly, hogy imádkozhasson Szűz Mária, Bűnösök Menedéke kegyképe előtt. Miként ott térdel a bűnös férfi,és a szeme kegyesen rajtafeledkezik a Szent Szűzorcáját ábrázoló képen, egyszerre csak könnyednek tűnő piheséggel olvadnak le a súlyos vasbilincsek kézfejeiről és lábszáráról. A Szent Szűz igazságot szolgáltatott. Jelezte, hogy a férfi ártatlan felesége meggyilkolásában. Ezek után még többen keresték fel a kegyképet, imádkoztak, hogy lelki béklyóiktól, szívbeli bilincseiktől esdjen ki szabadulást Szent Fiánál a Szűz Anya, Az 1231-es évet már úgy emlegetik, hogy ferences kolostor állt a kegyképet őrző kápolna mellett.

   A kolostor gvardiánja valószínűleg egy custodia, vagyis ferences rendi kerület vezetője volt.

1306-ban Jakab gvardián és Mihály lectorok aláírták András egri püspöknek 1275-ben kelt oklevelét, melyben a püspök a káptalantól korábban elvett javakat visszaadta a szerzeteseknek. A hiteles pecséttel megerősített oklevél kiadásának ténye is igazolni látszik kolostor jelentős voltát.

  1307-ben Márton egri püspök egy telket adományozott a ferenceseknek, amelyet a barna barátok 1326-ban eladtak, hogy a rendházuk öreg falait a vételárként kapott 10 márkából ki tudják javítani.

   1361-ben az Észak Magyarországon található Nyomár földbirtokosa, Betlen Balázs 12 márkát hagyott végrendeletileg a kolostor javítására. Göböl István kállói pap is komolyabb összeggel támogatta a templomot. A közel fekvő maklári malomból is származott jövedelem. Mindez lehetővé tette a templom melletti klarissza kolostor megépítését, akik a kegykép őrei voltak. Hamarosan már Nagyboldogasszony templomaként emlegették a szent helyet, ahová a zarándokok sokasága érkezett és indult tovább. Érkezett az északi és északkeleti régióiból. Akik viszont Egerből indultak további uticéllal, szintén a kegykép előtt imádkoztak szerencsés megérkezést és hazatérést esdve. Akkor kezdték úgy emlegetni a szent helyet, mint „Szűz Mária egri küszöbe”. Aki ezt a küszöböt hittel és alázattal felkereste, bízván remélhette, hogy hamarosan ismét köszöntheti a „Bűnösök Menedékét”.

 oltár
 A főoltár a felújítás előtt
 

Az imádságos nyugalmat és a zarándokok csendes áhítatát a XVI. Század derekától a török, muzulmán veszedelem váltotta fel. A Szulejman szultán vezette moszlimok serege Buda, Pécs, Székesfehérvár, Esztergom, Visegrád és Hatvan elfoglalása után 1552. szeptember 11-én érkezett Eger alá.

            Arszlán bég éppen a kolostornál és a templom falaknál állítatta fel ágyúállásait. Az ostrom után, 1560-ban még Egerben élt Szegedi Ferenc sabatoriánus rendtartománybeli ferences. 1561-ben Újlaki Ferenc, 1570-ben Mohácsi ferencesek érkeztek a romos kolostorba, hogy igyekezzenek a protestánsokat ellensúlyozni igehirdetésükkel. „Azonban az elhagyott kolostort már nem tudták újra benépesíteni „ - olvashatjuk a ferences rend történetét feldolgozó egyik tanulmányban. (5) Tudjuk jól Dobó István várkapitány és a várvédő sereg negyvenhárom évre tudta csak távol tartani az idegen bitorlókat. 1596-ban kénytelen volt megadni magát a vár. Kilencvenegy évig lengtek félholdas zászlók Eger városa fölött.  Mielőtt az utolsó ferences szerzetes illetve klarissza nővér elhagyta volna a kolostort, a kegyképet gondosan becsomagolva egy, apácáknál szolgáló személyre bízták, hogy óvja meg az idegen betolakodóktól. Érdekes módon maga Arszlán bég is foglalkoztatta azt a szolgálót. Sőt a sikertelen első várostrom ideje alatt engedélyezte, hogy tudtával a keresztények ama féltett kincsét Lengyelországba vihessék ki megőrzésre. A kegyképet a XVIII. század második felében még saját szemével látta Flaskai sárosi plébános.       

            Úgy talált rá a Krakkói Karmeliták kolostorában, hogy a kép mellett volt felfüggesztve a falra a kegykép eredetét tanúsító márványtábla is. A kolostor, később leégett,  „ A Bűnösök Menedéke” is a lángok martaléka lett.

            Szomorú sors várt ezt követően Boldogasszony egri templomára és a klarissza rendházra, kolostorra. Eger várának szomorú emlékű bevétele után (1598) mecsetté és tíz kisebb helységből álló iskolává alakították az egykori szent helyeket a törökök. (6)

            A félhold istentelen hatalma következtében a közel 100 éves megszállás alatt pusztult minden, ami szent és keresztények előtt tiszteletreméltó volt. Mikor 1687. december 18-án a győzelmes keresztény seregek visszafoglalták a várost, Koháry István és Doria Giovanni hős katonái romba dőlt házak, üszkös falak és a zsarnokság keservében elfásult lelkű, gyér számú lakosság fogadta. A kő- és vályogfalakat, kőépítményeket hamar ujjá lehet alkotni. Viszont a lelkekben keletkezett kiégettséget, a Szűz Anya már-már elfeledett tiszteletét, a keresztény hagyományok újra megteremtését már sokkal szívósabb és időigényesebb feladat volt visszahozni. Krisztus papjaira nagy feladat hárult. Ezt az apostoli munkát P. Reggiani minorita kezdte el, aki mint tábori lelkész érkezett Itáliából egyik rendtársával Egerbe. De jöttek a jezsuiták, visszatértek egykori apostoli állomásukhoz a ferencesek is. A nagy lendülettel lelki újjáépítésből még egy rend is kivette tevékenyen részét, a szerviták, Szűz Mária szolgái.   

            Vintscher Simon atya, a német rendtartomány akkori igen merész gondolkodású és apostoli lelkű tartományfőnöke, azzal az indítvánnyal fordult az illetékes világi és egyházi körökhöz, hogy tegyék lehetővé Magyarországon is szervita kolostorok alapítását. A jámbor jelzővel is illetett I. Lipót császár, gróf Srattmann kancellárja révén két helyet jelölt meg erre a célra: Pestet és Egert. 

            1688. július 31-én Vintscher tartományfőnök két páter kíséretében jelent meg, Egerben. Gróf Kollonich Lipót esztergomi bíboros (7) kezdettől támogatta a szervitarend javaslatát. Ennek szellemi hátterével kereste fel a letelepedési okmánnyal kezében hivatalos kihallgatáson Fenessi György egri püspököt a tartományfőnök atya. Az egri püspök a török megszállás miatt akkor a felvidéki Jászón töltötte be ideiglenes székhelyét.

            A minoriták, jezsuiták és ferencesek a város belsejében, az Eger-patak jobbpartján álló mecseteket és környéküket foglalták el, mintegy missziós terület céljából is. A szervita atyáknak a patak baloldalán, közvetlenül a vár tövében épült mecset és törökössé vált környezete jutott, mely azóta is a „Cifra Hóstya” nevet viseli. (8) Azon a területen, egybehangzó korabeli beszámolók erősítik meg, hogy a kívül és belül színesre festett mecset körül tizenkét vályogházikó állott. Ezek közül kettő volt olyan állapotban, hogy otthont nyújthatott a betelepült szervitáknak, amíg a kolostoruk felépül. A rendelkezésre álló anyagieszközök korántsem voltak elegendőek a munkálatokhoz, valóban nehéz időket éltek meg a szervita atyák. Az esztergomi érsek és az egri püspök hathatós anyagi támogatással igyekezett biztosítani a munkálatok folyamatosságát.

            Ehhez járult az elszegényedett város filléres alamizsnáinak összege, mely jól tükrözte, a lelki újjáépítés az Egerben lakók közös és szent akaratából is meríthetett erkölcsi és anyagi erőket. A mecsetből hamarosan Krisztus hajléka lett. A főoltárra a „Piéta”, az Isten Fiát ölében tartó Fájdalmas Anya szobra került. A fából készült kegyszobrot a bécsi rendház szervitái adományozták a szépülő egri rendház és templom javára. Mindez 1689-re tehető.

            Behem Imre házfőnök atya volt a templom újjáépítését megszervező és irányító, aki mai formájában építette újjá Isten szent hajlékát. A munkálatokat utóda, Elmer Atanáz fejezte be. A padok elhelyezése és egyéb belső felszerelések beszerzése Csemy László perjelsége alatt történt.

            A jelenlegi templom a torony kivételével 1732-re készült el. Csak a templom felépítése után láttak neki a két vályogból készült lakóház átalakítási munkálataihoz. A „magyaros külsőbe öltözködött” kolostor az akkori szomorú idők viszontagságai miatt nem sokáig tölthette be kolostori szerepét. A kuruc-labanc harcok a várost nem kerülték el, sőt hamarosan Eger nagy része a tűz martaléka lett.  Rákóczi Ferenc sajnálattal, mint a krónikák megjegyzik szomorú szívvel értesült arról, hogy katonái betörésekor a szerviták kolostora is elhamvadt. Igen jelentős összeget ajánlott fel, hogy a korábbinál nagyobb rendházat építhessenek. E fejedelmi bőkezűség tette lehetővé, hogy a vályog közé tégla és kőalapanyag is kerülhetett. Ebben az új rendházban, szemben az előző közös szobáival, mindenki külön cellában lakott. 25-30 évig éltek abban a kolostorban szerviták. Ekkor határozták el, hogy az épülő templom mellé nagyobb rendházat emelnek, még pedig „ex materia bona”, vagyis jó építőanyagból.

.           A munkálatokat a Pestről Egerbe került, Csemy László perjel szervezte meg, és 1728-ban vette kezdetét a nagy vállalkozás. Még azon év április 22-én „egyházi, világi és katonai méltóságok jelenlétében és fényes ünnepség keretében gróf Erdődy Gábor egri püspök a Rend nagy jótevője, le is tehette az új zárda alapkövét, ami közvetlen a templomtorony tövében a főbejárat alá került.”(9)

            A templom főoltárképe 1820-ból Balkay Pál (1785-1846), egri festő fiatalkori, érzelmes alkotásai közé tartozik, mely Szt. János  evangélista mennybevitelét ábrázolja. A Szt. Peregrint ábrázoló mellékoltárképet Huetter Lukács festette 1754-ben. A templom mai épületének egységes barokk szerkezetéből semmi sem utal török származására, homorú felületekkel előugró homlokzata egyszerű részletezésű. Tornya 1751-52-ig épült, melyet Hazael Hugó tervezett.(10)

·

2010. és 2012. között történt a templom felújítása
 
 2010. Ácsmunkák, gerendák cseréje és a tetőzet teljes cseréje,
           csatorna és lemezelés vörösrézből.
 
 
     
 2011. Templomtorony ács- és tetőfedő munkái.
           Vörösréz fedés és új kereszt a toronytetőn.
           A torony homlokzati kőműves és festőmunkái.
 
 
     
 2012. Toronyhomlokzat kőműves munkái és festése.
 
 
     
2012-ben 260 éves a templom (1752-ben készült el).
         A felújítást kivitelezte: ERTAMIL Kft.
 
 
     
A költségeket: az Érsekség, a Polgármesteri Hivatal és a hívők adománya adta.
2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma 5 milliós pályázattal támogatta a kivitelezést.
     
A templom felújítása közel 85 millió forintba került.
A hívek 4,3 millió forintos adománnyal járultak hozzá a kivitelezéshez.
     
                 Köszönet: Dr. Ternyák Csaba Érseknek
                 Ficzek László érseki irodaigazgatónak
                 Dr. Habis László polgármesternek
                 Csathó Csaba képviselő Úrnak
                 és a híveknek!
     
Templom felszentelése: 2012. október 7. Dr. Ternyák Csaba Érsek Úr
 
 
     
 
 
     
     
 
 
AZ EGRI SZERVITA RENDHÁZRÓL

Az atyák 1733-ban már be is költöztek a kolostorba 1739-ben kilenc új szobával és a boltíves ebédlővel gazdagodott az épület-együttes. Mai alakját a szerviták egri kolostora P. Kianast Győző perjelsége alatt, 1749-ben nyerte el.

           A hétablakos rendház copfstílusban épült. Belsejének látnivalója az egykori refektóriumban (étkezőterem) Kracker János Lukács két, 1779-ből való freskója ábrázolja, a másik Jézust a szamáriai nővel. A szerviták 1779. augusztus 7-én Kracker munkáját egy hordó borral honorálták.

            Itt lakott Szaicz Leó, aki Kazinczy egyik jó barátja volt és az egyházi újságírás terén is bebizonyította átlagon felüli képességét.  (11)

A SZERVITA REND TÖRTÉNETE
(SZŰZ MÁRIA SZOLGÁI
)

            ősi hagyomány 1233-ra teszi a „Mária Szolgái” rend alakulásának évét. Firenzétől északkeletre kb. 18 km távolságra, Senario –hegyen talált otthonra a hét nemesifjú, akik az Evangélium szellemében lehagytak mindent, hogy remeteségükben csak Istennek és Máriának szolgáljanak: szegénységben, szemlélődésben. Ez az esztendő egyben a rend nagy szentjének, Filippo Benizinek születési éve is. Cosimo Favilla testvér 1512-ben ezt a hét nevet sorolja fel:

„Bonusfilius, Amidesus, Bonaiuncto, Manectus, Alexius, Sotegnius és Ugucció”.

            A Monte Senario-n aszketikus remeteéletet folytattak Ágoston regulája szerint. A rendet 1249-ben és 1252-ben IV. Ince pápa megerősítette.

            A rend kezdettől kimondottan Máriás jellegű, amint ezt a falfestmények és a kódexlapok is bizonyítják. 1273-ban fogadták el Folignóban az első plébániát a város domonkos püspökének kérésére. A rendi szabályok megfogalmazása valószínűleg Benizi Fülöp érdeme. A Mária-tisztelet egyre inkább a Fájdalmas Anyára összpontosult.

            V. Márton (1417-31) és VIII. Ince (1484-92) a szervitákat a kolduló rendhez sorolták. Itálián, Spanyolországon, és Portugálián kívül l7-dik századtól mindenekelőtt Csehországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el.

            1888-ban nagy ünnepet ült a rend világszerte: megtörtént a hét Alapító szentté avatása.

1939-ben elindult Marianum címmel a szervita rend tudományos mariológiai folyóirata, 1950-ben, Rómában létrejött a „Marianum” teológiai fakultás, 1965-től pápai fakultás. 

A SZERVITÁK MAGYARORSZÁGON

            Magyar földre a szerviták viszonylag későn, csak a XVII. században jutottak el. Johann Rudolf von Stotzingen, 1644-ben meglátogatta az itáliai Loreto kegyhelyet, elkészítette a Casa Sancta kegyszobor másolatát, és saját birtokán ennek kápolnát emeltetett, így született meg Lajtaszék (Stotzing) plébániája. Draskovits György győri püspök felkérésésre a német szervita tartományi helynök Michael Rauscher bécsi szervitát küldte a nyugat-magyarországi Lajtaszék alapításába. A bécsi szerviták 1644. december 7-én vonultak be az eredetileg női kolostornak készült épületbe.

            Az első magyarországi szervita alapítás színhelye tehát Lajtaszék volt. Mária szolgái innen kerültek át  Lorettonba 1650-ben, s vették gondozásba a kegyhelyet. A környék kegyura, Nádasdy Ferenc volt segítségükre.

            Lorettonban működött Nádasdy Ferenc nyomdája, szolgálva a katolikus megújulást, itt jelent meg 1669-ben a Keresztyén Imádságos Könyvetske, majd a Rövid summa szerént való bizonyítás a lutherista és calvinista Purgatóriumnak A Lorettomi kolostort, ami túl élte a török pusztítást és a kuruc-labanc harcokat, II. József oszlatta fel. A kolostor 1926-ban ismét a szerviták irányítása alá került, ekkor már osztrák földön.

            Az erősödő magyar szervita közösség 1689-ben Pesten és Egerben alapított házat. A XVII. század végén létesítették Fraknó és Vát kolostorát. 1928-tól ők gondozták a máriaremetei kegyhelyet, 1938-tól pedig Makkos Mária templomát. 1940-től fiúinternátust vezettek Makón, és lelkipásztori szolgálatot teljesítettek a csatkai Szentkúton, 1947-ben még plébániát vettek át Törökszentmiklóson. 1950-ben a magyar szervita rendtartománynak 41 fogadalmas tagja volt.

            Az 1989-től újjászerveződött, lelkipásztori szolgálatot végző magyar rendtartomány Pesten és Egerben működik jelenleg.

            A közösség hívatása: Szűz Mária tiszteletének terjesztése, szentélyeinek gondozása, a harmadik világban a missziók ügyének ápolása, lelkigyakorlatok vezetése, lelkipásztorkodás. Jelenleg három nyugdíjas tagja van, 2 aktív pap, három növendék. Egyházjogi státusza: pápai jogú férfi szerzetes intézmény (papi). A közösség jogi személy.

A SZERVITA NŐVÉREK
Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói

 

           A Fájdalmas Anya Szolgálói Kongregáció Firenzében született a XIX-dik század második felében. Eredetük egy Szervita Harmadrendi csoporthoz nyúlik vissza, akik a firenzei Ss. Annunziata (Legszentebb Angyali Üdvözlet) templomban gyűltek össze, Giugliana Signorini vezetésével. Miután úgy döntöttek, hogy közös életet kezdenek el San Frediano in Cestello-ban (Badia a Ripoli) 1854 körül, alapvető szolgálatuknak tartották, hogy képzést és nevelést nyújtsanak a nép legszegényebb rétegeiből kikerülő leányainak. Az alapító nő 1873-ban bekövetkezett halálakor a közösség már életképes volt és terjedni kezdett. 1877-ben hivatalosan az Szervita Rendhez kapcsolták, és Firenze érseke jóváhagyta a szabályzatot. 1881-ben az Intézmény végleges helyére költözött Firenzébe a Faentina útra, ahol mindmáig a Kongregáció Anyaháza található. A pápai jóváhagyást 1931-ben nyerte a rend.

            A rend tagjai elkötelezik magukat Máriának, Jézus Anyjának aktív és csendes megjelenítésére a világban. Elsődleges a gyermekek és fiatalok oktatása, és nevelése, a világ számos legkülönbözőbb fokú iskolájában, kollégiumokban, (Olaszország, Chile, és India) elhagyott gyermekek teljes körű ellátása (Chile, Magyarország, Kolumbia), valamint idősek gondozása (Olaszország, Kolumbia). Ezen felül, részt vesznek a hitoktatásban, otthoni betegápolásban, belekapcsolódnak a plébániák liturgikus életébe.

            Jelenleg 232 nővér él 35 közösségben, Olaszországban, Chilében, Kolumbiában, Indiában, és 1991-től Magyarországon.

            A firenzei szervita nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói Kongregáció 1999. december 4-én egyesült a szervita nővérek, Szűz Mária Szolgálóleányai (magyar) kongregációjával.

A magyar Kongregációt Marchi M. cirill szervita atya és Baitz M. Erzsébet alapította 1922-ben. Az alapítás augusztus 23-án Benizi Szt. Fülöp ünnepén történt Rákosszentmihályon. Az új kongregáció 1924. november 8-án kapta meg a végleges egyházi jóváhagyást. A nővérek Rákosszentmihályon elemi iskolát és internátust, Feldebrőn óvodát és elemit a fővárosban óvodát és napközi otthont, Kondoroson és Győrött óvodát és elemit vezettek. Kőszegen saját házukban tartottak fenn óvodát és napközi otthont, itt állami intézetben élő árvákkal is foglalkoztak. Az 1950-ben, a feloszlatáskor 110 volt a szervita nővérek száma. Létszámuk 1997-ben 31 volt.

            A közösség nemzetközi központja Rómában van. A magyar központ Mezőkeresztesen található. Magyarországi rendházak működnek még Győrött, Ráckevén, Egerben és Budapesten.

            A Szervita nővérek sajátos vonása a Fájdalmas Anya tisztelete és megszerettetése.

            Szűz Mária Szolgálói az ifjúságot, elsősorban a szegény és elhagyott gyermekeket és züllés veszélyének kitett leányokat nevelik a keresztény életre. A Közösség hivatása: gyermek és ifjúságpasztoráció, idősekkel való foglalkozás, egyházi szolgálat. Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény. A közösség jogi személy. 

 

AZ EGRI FÁJDALMAS SZŰZANYA TISZTELETE
 

            Miután a mecsetből ismét templom lett, felkerült méltó helyére a Bécsből adományozott faszobor, a „Piéta” minden hónap harmadik vasárnapja lett a Fájdalmas Anya Ünnepe Egerben. Ilyenkor egész napos szentségimádást tartottak. Német és magyar szentbeszédekben hirdették a Fájdalmas Anya jelentőségét. Nemcsak a harmadrendű tagok, hanem az egész város krisztushívői lelkileg épültek ezeken a harmadik hónapbeli vasárnapokon.

            Preiner Ferenc , egri várkapitánynak csodás gyógyulása 1734-től nagyon sok zarándokot vonzott Észak-Magyarországról és a Tiszántúlról. Hívők sokasága jött a Fájdalmas Szűzanya lábai elé, hogy megpróbáltatásaira és szenvedéseire bátorítást és oltalmat találjon Nála. A Fájdalmas Szűzanya derűt és erőt adott mindannyiuknak, buzdítva őket, hogy hittel hordozzák az élet fájdalmait. Sok beteg talált itt gyógyulást. A kolostor krónikája és a Szűzanya oltára előtt elhelyezett régi fogadalmi táblácskák bizonyítják a kapott számos kegyelmet.

            Szeptember harmadik vasárnapja lett az évi nagy búcsú állandó időpontja. Szeptember első vasárnapján ülték az egriek a Rozália búcsút. A második vasárnapra tették a Kisboldogasszony ünnepségét. A harmadik vasárnap lett a Fájdalmas Szűzanya ünnepe.

            Mária Szolgái, akik nagy tisztelői voltak a Szűzanyának, Egerbe érkezésüktől fogva nagy buzgósággal mozdították elő a Fájdalmas Szűzanya szeretetét, mint egy megújítva ezzel a Szűzanya a „Bűnösök Menedéke” iránti régi nagy tiszteletet.

            1691-től a templom főoltárára Szent János apostol és evangélista képe került, aki az egri főegyházmegye oltalmazója. Ekkor került máig is meglevő helyére, az erre a célra kialakított kegykápolnába, mintegy oldalhajóba Fájdalmas Anya fából készült kegyszobra. (lásd a képen) Ettől kezdve, mint azt a korabeli beszámolók feljegyezték „szinte elárasztotta a Szűzanya kegyelemközvetítéssel a híveket. Érthető, hogy ennek hamarosan híre ment a Magyarországi felső és keleti végeken, és hogy a jámbor zarándokok tömege évről-évre növekedett.” (12)

            Attól az időtől kezdve lett szokás, hogy szeptember harmadik vasárnapján délután rendszerint a püspök, vagy valamelyik kanonok, szentséges körmenetet vezetett a szervita templomtól a Székesegyházba. Visszatérve onnan, a Te Deummal fejezték be a Fájdalmas Anya ünnepét. Ekkor lett hagyománnyá, hogy a Fájdalmas Anya kegyszobrát is magukkal vitték a körmeneten. A szeptemberi ünnep keretei szép lassan túllépték Eger város határait.

Az 1700-as évek második felétől igen megnőtt az idelátogató zarándokcsoportok száma. Magukkal hozták körmenetben a fekete ruhába öltözött lányaik vállukon a kegyszobor elkészített mását. Minden falu a maga kegyszobra köré rendeződve haladt a végelláthatatlannak tűnő zarándokok áradatában.

Nem ritkán 25-30 település és tájegység, kegyszobor mását vivő tömeg hömpölygött a templom felé. A zarándokok számának e nagymérvű növekedése újabb változásokat tett szükségessé. A legfontosabb, hogy az ünnepet három naposra bővítették. A szeptember harmadik vasárnapját megelőző csütörtökön délután érkeztek a legtávolabbi vidékek zarándokai. Megszálltak a templomhoz épített emeleti, oratóriumi helyiségekben.

Pénteken már egymást érték a búcsúsok kisebb- nagyobb csoportjai, úgy hogy a szerviták környéke egész nap visszhangzott a buzgó népi vallásos énekektől. Az esti ünnepi szentmise keretében már bevezető szentbeszéd volt, melyet ünnepélyes litánia követett. Szombaton egésznap szentmisék követték egymást. Napjainkban például a Felnémeti hívek búcsú szombaton déli 12 órakor kezdődő szentmiséje, őrzi emlékét, hogy számos településnek állandó időpontban volt az eucharisztikus áldozata. Szombaton este, gyertyás körmenetben vitték az Oltáriszentséget és a Kegyszobrot, a kolostort körülölelő utcákon. 

            Vasárnap, a búcsúnapján pedig a különböző falvakból hozott Mária-szobrokat vitték ünnepélyesen a Székesegyházba. Onnan visszatérőben, a Te Deum éneklésével fejeződött be az ünnepségsorozat, a búcsúi hétvége. A zarándokok közül sokan megvárták a hétfő reggelt, és csak akkor vettek búcsút a Fájdalmas Anyától.

            Napjainkban ismét kezdi visszanyerni többnapos búcsúi jellegét a Fájdalmas Anya kultusza. Pénteken kora délután Szűz Mária keresztútja, a Via Matris vezeti be az ünnepet. Azon az estén a környékről idezarándokolt családok közös szentmiséjét tartják, melynek végén szentségi körmenetbe mennek az Északi lakótelep emeletes házai között, hogy a régi Cifrakapu téren néhány éve felépült Segítő Szűz Mária Kollégiumának udvarán közös engesztelő szentségimádással járjanak közbe a keresztény családokért Istennél és a Szűz Anyánál. A szombati, vasárnapi program megegyezik a korabeli búcsúi programokkal. Ma már a körmenetekben csak a kegyszobor másolatát, lobogókat, köztük a Kolping Család zászlaját, és számos település búcsúi lobogóját szemlélheti az ideérkező zarándok. A korábbi évszázadok hagyományos programjától annyi az eltérés, hogy a vasárnap délután megtartott, Főszékesegyházhoz végzett körmenet elmaradt. A búcsúsok elbocsátása és kegytárgyak, imakönyvek, rózsafüzérek megáldása tesz pontot a három napos lelki programokra.

 

EGY ZARÁNDOKLAT A HITBEN

 

            A búcsú mindig egy várt találkozás a Szűzanyával, és az iránta való mély tisztelet kifejeződése. Nagyon sok hívő újra találkozása, akik imádkozni, énekelni jönnek össze, hogy erőt találjanak az Úrnál ahhoz, hogy továbbra is hittel hordozzák az élet adta megpróbáltatásokat, és szenvedéseket. Eljönnek imádkozni nagyon sok testi-lelki betegért, hogy számukra a Fájdalmas Anya esdje ki a gyógyulás kegyelmét.

            Minden zarándok vágyik arra, hogy szemeit a Fájdalmas Anya könnyel telt és fájdalmas tekintetére emelje, amint ő magához szorítja Jézus holtestét, aki megváltásunkért halt meg a kereszten. Jézus és a Legszentebb Anyja szenvedéséből minden zarándok megtanulja, megérteni és hordozni saját fájdalmát, igyekszik Isten végtelen szeretetében megtisztítani hitét, továbbá lélekben egyesülni Jézus szenvedésével, felajánlva azokat a világ megváltásáért. (13)    

 

A SZERVITA REND ALAPÍTÓI:

SZENT BONFIGLIO, BONAGIUNTA, MANETTO, SOSTEGNO, AMADIO, UGUCCIONE, ALESSIO

Ünnepünk: február 17.

Firenze városa, ahol ők heten éltek, az 1208-tól 1220 közötti rövid békés időszak után ismét szüntelen háborúkba bonyolódott Pisa, Sziéna, és Pistoia ellen, ugyanakkor a császár és pápa között évszázadok óta húzódó harcokban is részt vett. A város két pártra szakadt: Welfekre és ghibellinekre, akik egyik nap többé-kevésbé békességben éltek, a másikon pedig engesztelhetetlen gyűlölettel támadtak egymásra. A hét alapító kereskedő volt, azaz a kereskedők céhébe tartozott. A céhnek saját törvényei és szabályai voltak, élénk kereskedelmi és üzleti kapcsolatot tartott fel Kelet és Nyugat piacával, és a város konzulaira és sorsára nagy befolyással volt. A kereskedők nemcsak a város növekedő jólétéhez járultak hozzá jelentős mértékben, hanem új gondolatvilágnak, a fellendülő műveltségnek és vallásos gondolatoknak is hordozói voltak.  

            A „hetek” Franciaországban, Flandriában és számos itáliai városállamban tett gyakori utazásaik alkalmával megfigyelhették egyrészt azokat a károkat, melyeket a vallási elvadulás okozott, másrészt a vallási élet új felvirágozását is, különösen a laikusok körében, akik testvérületekben tömörültek. Megéreztek az általános nyugtalanságból, az akkori egyházi állapotok szülte ellenérzésekből, de minden dolog megújulásának várásából is amelynek fő szószólója Joachim a Fiore (+ 1207) lett.

            Egy közelebbről meg nem határozható időben a „hetek” vezekelni kezdtek. Ilyen vezeklő csoportok a 12. század végén elsősorban Itáliában keletkeztek, különösen Firenzében. Mint a világban élő, a világtól azonban bensőleg elszakadt keresztények arra törekedtek, hogy vezeklésben és szegénységben a szegény és megfeszített Krisztus követésének éljenek.

            Valószínűleg 1233-re tehetjük első „megtérésüket”, vagyis a bűnbánó testvérek („frates de poenitentia”) közé. Ez az év – hála a dominikánus és franciskánus prédikátorok vallásos kezdeményezéseinek – Közép-Itália északi részében az Alleluja vagy másképp A nagy imádság éve lett. Az „Alapításlegenda” szerint ez az év számít a Szervita rend alapítási évének, bár a történészek ezt kétségbe vonják. Valószínűleg valamivel később szakítottak családi kötelékeikkel és vonultak vissza a városkapu előtt lévő Cafaggióba, hogy „nagyobb szabadságban élhessenek a szemlélődésnek” és amellett folytathassák az irgalmasság cselekedeteit, felebarátaik javára.

            Szó szerint és válogatás nélkül akarták követni az evangéliumot, mint Szent Ferenc. Miután rátaláltak a „drága gyöngyre”, az Apostolok Cselekedeteinek egyházát vették példaképül, s szegénységben és felebaráti szeretetben akartak élni.

            Nemsokára azonban úgy látták, hogy Caffagióban még túlságosan is közel vannak a világhoz, így távolabb eső helyet kerestek. Körülbelül 1241-ben a Monte Senarióra vonultak vissza, mintegy 18 kilométernyire Firenzétől északra, hogy remeteéletet éljenek és tökéletesen nyitottak és készségesek legyenek Isten szolgálatára és indításaira.

           Lehetséges, hogy Veronai Szent Péter, aki később a domonkos rend első vértanúja lett, ajánlotta nekik, hogy vegyék fel a Szűz Mária társasága, Szűz Mária szolgái megnevezést. (innen a szervita név). Firenzében 1245-től bizonyítható okmányszerűen e név. Szent ÁgostonReguláit fogadták el, és fekete rendi ruhát választottak maguknak, amelyről fel lehetett ismerni őket.

            A társulást a firenzei püspök, majd 1249-ben Capocci bíboros, Toscana pápai legátus ismerte el és hagyta jóvá. A szervita rend 1255-ben nyerte el a végleges pápai jóváhagyást.

            Miután a „hetek” közössége a pusztában bensőleg és külsőleg megszilárdult, életüket, az ünnepélyes szegénységi fogadalomra alapozták. Ez véglegesen meghatározta törekvésüket, hogy a szegénység közösségében éljék az evangéliumi életet.

            Közösségi életük középpontjában a „lectio divina” (lelkiolvasmány, elmélkedés), a mise, a zsolozsma és a szegények szolgálata állt. Közösségi útjuk az evangélium szellemében és szemlélődő élet (remeteség) klasszikus „regulája” szerint alakult: Isten keresése a világban a vezeklő élettel, elszakadás a világtól az evangéliumi szegénységgel, s a mind nagyobb magány vállalása mindaddig, amíg Isten hegyének „kopárságában” el nem érik az Úrral való egyesülést. Krisztus útját követték akkor is, amikor „pusztaságból” visszatértek az emberi közösségbe: újból megtelepedtek Firenze kapui előtt. Krisztus követését egyre erősebben összekötötték Anyjának követésével.

            Szűz Mária kifejezetten, vagy hallgatólagosan mindig jelen volt a „hetek” minden cselekedetében és gondolatában. Máriával való kapcsolatuk az „engedelmességből fakadó tettek, igaz szolgálatok és tisztelet megnyilvánulások egész summájában” öltött konkrét formát. Minden liturgikus cselekmény, sőt a közösség minden cselekedete Ave Máriával vagy Salve Reginával – a kor vezeklő mozgalmainak nagyon kedvelt imádságával – kezdődött, és a szombat Isten Anyjának napja lett. Olyan mozzanatok ezek, amelyek annak a kornak egyéb rendalapításainál is megfigyelhetők.

            Így a „hetek” ájtatossági magatartása, miközben minden tettüket „Isten nagyobb tiszteletének „szentelték és Krisztus „egészen különlegesen az Uruk” volt egyre erősebben és világosabban máriás jellegű lett. Ezzel beálltak a máriás népi ájtatosság akkoriban már erős sodrába, így gazdagítva azt a lelki életet, amelynek végül is egyetlen középpontja és célja az Úr Jézus Krisztus

            A birtoklástól való tökéletes elszakadásuk az evangélium életerejéből és hatékonyságáról tanúskodott polgártársaiknak különösen az előkelőeknek és a gazdagoknak. Ezzel az Egyház megújulásához is hozzájárultak, hiszen a szószerinti evangéliumi életet a hierarchia iránt tanúsított tökéletes engedelmességben, azaz az egyház keretein belül élték meg.

            A hét alapító, akik közül három a hagyomány tanúsága szerint a rend általános vezetője volt, egyre inkább visszavonult a hallgatásba. Az új rendi család pedig növekedett és áldásosan munkálkodott.

            Amikor a hét rend alapító kultuszát az Egyház jóváhagyta, a rendben az ünnepet a pápai jóváhagyás emléknapjára, február 11-ére tették. A rendalapítókat 1888-ban avatták szentté, és a római naptárba is február 11-ére jegyezték be ünnepüket. Mikor azonban 1907-ben bevezették erre a napra a Lourdes-i Szűzanya ünnepét, a rendalapítókét február 12-ére tették át. 1969 óta február 17-én ünnepeljük őket, mert a hagyomány úgy tudja, hogy az egyik rendalapító, Falconieri Alessio ezen a napon halt meg.

Kérünk, Urunk, áraszd lelkünkbe jóságosan a szent rendalapítók vallásoslelkületét, amellyel odaadóan tisztelték a Boldogságos Szűz Máriát, Fiadnak Édesanyját, és közelebb vitték hozzá a te népedet!    

 

IMÁDSÁG A HÉT SZENTHEZ:

 

Testvérek, forduljunk bizalommal a Hét Szent Atyához,

kiket Isten nekünk adott,

hogy az evangéliumi élet példáiként álljanak előttünk

és imáikkal közbenjárjanak érettünk.

 

Hozzátok, sietünk, szent Atyáink,

mint fiak, tanítványok és barátok,

hogy Tőletek,

kik Krisztus élő képmásai vagytok, megtanuljuk,

miként tudjuk együtt Isten dicséretét zengeni

és az Atya asztalánál összegyűlt testvérekként,

együtt megtörni az Élet kenyerét:

hogyan hallhatjuk meg a csendben a Lélek szavát,

s miként mélyül el a szó a hallgatásban;

s hogyan lehet élni,

ruhával, étellel, otthonnal nem törődve,

csak Isten országára és annak igazságára figyelve;

s miként kell a béke Evangéliumát hirdetni

és az Egyházért élni, szenvedni, meghalni.

 

Kísérjen minket, ó Szent Atyák,

a Ti példátok: ahogyan Istent kerestétek

és a Szent Szüzet szolgáltátok,

s közbenjárásotokkal segítsetek minket,

most és életünk minden napján.                            

ÁMEN