Fájdalmas Anya Búcsú

Ebben az évben is sokan zarándokoltak el Egerbe a Fájdalmas Anya búcsúra. A háromnapos búcsú pénteken délután a Fájdalmas Rózsafüzér elimádkozásával kezdődött, majd a Kolping család tagjainak vezetésével a Keresztútelimádkozásával folytatódott. Az esti Szentmisét a szenvedélybetegekért ajánlotta fel Szabó József atya, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa, aki homíliájában kiemelte, hogy mennyire fontos a segítségnyújtásban az, ha a beteg képes elfogadni a betegség tényét, és belátja, hogy önmaga erejéből nem tud meggyógyulni, ezért elfogadja a segítséget.

A szentmisét követően Gyöngyi nővér tartott előadást a servita nővérek történetéről.

Szombaton a Fájdalmas Anya keresztútjának elimádkozásával imádkozásával folytatódott a búcsú, majd a Hajlák Attila atya hálaadó szentmisét mutatott be abból az alkalomból, hogy Gyöngyi nővér 25 évvel ezelőtt lett a servita rend tagja, és ebben a templomban történt a fogadalomtétele.

A esti szabadtéri szentmisét Czapkó Mihály, az érseki Papnevelő Intézet prefektusa mutatta be a családokért.  Társadalmunkban nagyon fontos szerepet töltenek be a családok, nélkülük nem lehet egészséges társadalmat építeni. A keresztény családok feladata, hogy példamutatásukkal igazolják ezt.

A Szentmisét követően az egri egyházközségek szentségimádási órája következett.

Bővebben: Fájdalmas Anya Búcsú

Veni Sancte a Fájdalmas Anya Templomban

Szeptember első vasárnapján a hagyományokhoz híven ismét diákmisére hívta a harangszó egyházközségünk híveit.

A diákok magukkal hozták iskolatáskájukat, a főplébánia pedig tanszerekkel ajándékozta meg az iskolás gyermekeket. A Szentmise keretében Dr. Csizmadia István plébános megáldotta a tanszereket, iskolatáskákat. Reményét fejezte ki, hogy mindazok, akik ezeket használják, megmaradnak az igaz úton, és Isten áldását kérte rájuk.

A Szentmise kezdetén az egyházközség hívei köszöntötték Csizmadia atyát, akit szeptember elsejétől a Fájdalmas Anya Templom plébánosi feladatainak ellátásával is megbízott Dr.Ternyák Csaba érsekünk.

Hálaadó Szentmise a Fájdalmas Anya Templomban

Augusztus utolsó vasárnapján hálaadó Szentmisére hívta a 11 órai harangszó egyházközségünk híveit.

Pascal atya ezen a Szentmisén adott hálát Istennek három éves egri szolgálatáért, a keresztény hívek pedig ekkor búcsúztak el plébánosuktól.

Pascal atyát érsek főpásztorunk tiszaújvárosi plébánossá nevezte ki, mivel az ottani plébános betegség miatt nem tudja ellátni feladatát. 

Pascal atya három évet töltött egyházközségünkben, s ezen idő alatt hihetetlenül sokat fáradozott azért, hogy élő keresztény közösséget hozzon létre. Egy év elteltével újabb három település (Felnémet, Felsőtárkány, Szarvaskő) plébánosa is lett. Egyházközségeihez tartozó híveinek két alkalommal egyházközségi találkozót szervezett, hogy a keresztény testvérek a templomon kívül is találkozzanak, erősítsék egymásban a hitet. Kezdeményezésére és szervezésében került sor két ízben is az Egri Várban a nagypénteki keresztút imádkozására, ahol városunk katolikus hívei a stációkat végigjárva együtt emlékezhettek Krisztus kínszenvedéseire. 

Bővebben: Hálaadó Szentmise a Fájdalmas Anya Templomban

JÓ PÁSZTOR

Húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor vasárnapja. Ezen a napon a Szentmisékben papi hivatásokért imádkozunk, kérjük az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.

A Fájdalmas Anya templomban hagyomány, hogy ezen a vasárnapon az egyházközség területén lévő  JÓ PÁSZTOR ÓVODA kicsinyei szüleikkel, az óvoda vezetőjével és  az óvónőkkel együtt érkeznek a Szentmisére.

Pascal atya homíliájában kiemelte, hogy Istennek valamennyiünkkel terve van, és a szülők, felnőttek feladata, hogy segítsék a gyermeket, hogy felismerjék ezt a tervet, és eszerint merjenek és akarjanak élni.

A Szentmise az óvodások megható énekével zárult.

Nagypénteki keresztút

Fáklyával, égő mécsessel a kezünkben indultunk nagypénteken este 8 órakor a Fájdalmas Anya Templom elől a Várba, hogy a Keresztút 14 stációját végigjárva énekelve, imádkozva elmélkedjünk és emlékezzünk Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára.

Eger város hívő keresztényeit a rossz idő sem tántorította el, hogy a keresztények legjelesebb eseményén részt vegyenek.

A keresztúti ájtatosság a Kálvária dombon fejeződött be, ahol az elmélkedést érsek főpásztorunk, dr. Ternyák Csaba tartotta.

Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezve újból elgondolkodhattunk azon, hogy mennyire szeret bennünket az Isten, hiszen egyszülött Fiát adta értünk azért, hogy megváltson bennünket bűneinktől.

A Feltámadásba vetett hittel, s azzal a tudattal térhettünk haza, hogy talán  ismét sikerült  egy kevéssel többet megértenünk Nagypéntek üzenetéből.

Bővebben: Nagypénteki keresztút